Soha nem gondoltam volna, hogy eljutok síelni a gyerekekkel, és azt sem, hogy én is a fanatikusok táborába fogok tartozni. Ez egy hétvége alatt megtörtént. Eljutottunk egy szlovén síparadicsomba, egy gyönyörű hegy lábához, és onnantól elszabadultak a dolgok. Két kamasz, egy lány és egy fiú, és a legkisebb lányom mentünk egy nagyobb társasággal. Véletlenül egy wellness hotelben kaptunk szállást mivel az olcsóbb betelt, és így oldották meg, szlovén egyszerűséggel, ugyanazon az áron egy jóval elegánsabb helyen találtuk magunkat. Az első tortúra, a sícuccok elhelyezése, majd felöltése volt, de még a megérkezésünk estéjén kimentünk a kivilágított pályára, és elmerültünk ebben a különleges szenvedélyben. A fiam egyszer már síelt, megmutatta a lányomnak a hóekét, és ez szerinte elég volt, hogy a kezdő pályáról máris  nehezebbre menjenek. Innentől nem láttam őket, csak a felvonóról integetve. Ott maradtam a kicsi lányommal, aki azonnal síelni akart, de én sem tudtam, tehát addig jutottunk, hogy a léceket felvettük, botorkáltunk, elestünk, majd a léceket komoly testi erőfeszítéssel visszavarázsoltam a lábára, majd újabb totyogás, egy kisdombra feljutottunk, és újabb esés, csúszás, és mikor ez tízszer megismétlődött a sötétben, a lányom földre vetette magát és visított, hogy ő miért nem tud úgy mint a többiek, és azonnal síelni akar, de ezek a szar lécek nem jók, és hagyjam békén a tanácsaimmal, illetve bárki odajött jó szándékúan mutatni állást,lépést bármit, azt is elküldte mérgében. Ott álltam leizzadva, egy kimerült földön fetrengő bukósisakos gyerekkel, aki a síszemüveget is felvette a sötétben, de attól nem lett jobb a helyzet. Még nem csúsztam, elkeseredetten álltam a boldog emberek elsuhanó árnyai között, mikor egy sötét sapkás mellém suhant, és azt mondta , na akkor most ő  megtanít síelni. Gyere anya, utánam, addig az egyik anyuka vigyáz a hisztis lányodra!

Máris követtem a fiam utasításait, így tartsam a lécet, a térdem , a bokám, a botra semmi szükség, és induljunk, suhantunk a sötétben a fehér havon, csodálatos volt, csak figyeltem merre dőljek, de ez egyszer csak kevés volt mert annyira begyorsultam, hogy nem láttam senkit, csak azt , hogy egyedül száguldok lefelé, és jobb lenne elesni, de azt se tudtam hogyan. A pálya szélén találtam magam befúródva a hatalmas hóbuckába, mellém ér a fiam, ügyes vagy anya, szuperül estél, menni fog ez! Hát én nem ezt éreztem, de hittem neki, kibányászott a hóból, és arra biztatott, hogy most már tudom az alapokat, akkor menjünk az egy fokkal nehezebb pályán. Milyen  alapokat, azt se tudom eddig hogy jutottam, de bíztam a fiamba, a felvonó is izgalmas volt először, szorítottam a rudat, holott vitt magától is. Mellénk siklott a lányom, könnyedén, mikor tanult meg síelni? Menjünk együtt a nehéz pályán, hát én rábólintottam, és már mentünk, ebben az volt a jó, vagy a félelmetes, hogy gondolkodni nincs idő, és már ott vagyok, csúszok, a fizika törvényeinek kitéve. Mindketten mellettem jöttek, és ilyen varázs szavakat mondtak, hogy hóeke!, anya , vigyázz, begyorsul, bucka, hóeke, na, most veszélyesebb, mondom, hogy hóeke! Na itt elveszítettem a fonalat és a hangokat újra egy olyan buckán kerültem túl és valahogy lefelé, hogy megállt az idő, nem tudom hogy mentem, de egyszer csak a földön voltam, síléc elrepülve, én meg boldogan néztem körül, tényleg nagyon boldogan, hogy megcsináltam! Felállítottak, és az utolsó szakasz lankája már a csúcsélmény volt, úgy hogy pont a felvonó bejáratánál elegánsan befékeztem, befordultam és kész. Mikor tanultam meg síelni?

Visszamentünk, a kislányomnak megígértem, hogy másnap nem síelünk, hanem kirándulunk, pedig éppen belejöttem ebbe az őrületbe.